Szegedre érkezett a Jószolgálat-díj szabadtéri kiállítása

2019. január 10., csütörtök 14:00

A Jószolgálat-díj 2017/8-as évadát bemutató szabadtéri kiállítás a szegedi Klauzál térre érkezett, ahol február 10-ig ingyenesen megtekinthető. A tárlat a hivatásos szociális munkások és önkéntes segítők példaértékű tevékenységeit, valamint a szervezetek, civil közösségek sokrétű és innovatív cselekedeteit mutatja be. A sajtónyilvános megnyitón Fábián Sára, a szakmai zsűri különdíjasa is köszöntőt mondott, aki az Amigos a Gyerekekért Alapítvány 90 fős önkéntes közösségét hozta létre és országos szinten működteti.

A Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a szegedi az évad utolsó kiállítása, mely a 2018-ban díjazott jótevőket mutatja be. A Jószolgálat-díj szakmai partnere a 7 nagy magyar segélyszervezet, amelyek képviselői hétfőn tartották éves értékelőjüket, ahol az országos felterjesztésekből érkező 789 jelölésből megválasztották a 2018/19-es évad életműdíjasát, valamint a hivatásos kategóriáiban a díjazottakat. Az önkéntes kategóriákban 2-2 jelölt került felterjesztésre egy országos közönségszavazáshoz.

Január 21 – február 1. között lehet szavazni az önkéntes egyéni és közösségi jelöltekre a díj online felületein. A hivatalos eredményhirdetésre egy ünnepélyes gála keretében február 10-én, a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor. A díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban is részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival fejenként 500.000 forintos elismerés jár és részvétel egy éven át tartó országos kommunikációs kampányban.

Szécsényi Rózsa önkormányzati képviselő, a szegedi közgyűlés szociális bizottságának tagja elmondta, a szegedi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város szociális intézményrendszerének kiépítésére, a szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítésére és folyamatos fejlesztésére. Elhangzott: bölcsőde-, óvoda- és iskolakorszerűsítésre 8 milliárd forintot költ két év alatt a város. Az önkormányzat többek között családsegítéssel, gyermekjóléti alapellátással, bölcsődével és átmeneti otthonnal segíti a rászorulókat, továbbá számos szociális szolgáltatással és szakosított ellátással igyekszik támogatni a hátrányos helyzetűeket. A helyi civil szervezetek és szeretetotthonok pedig azon munkálkodnak, hogy megkönnyítsék, illetve szebbé tegyék a rászorulók mindennapi életét. Szécsényi Rózsa elmondta: az országban egyedülálló módon Szeged költi a legtöbbet szociális kiadásokra. Már évek óta több száz millió forintos, tavaly 600 millió forintos segélyezési alapot hozott létre a költségvetésében az önkormányzat, és több mint 12 ezer szegedi család részesült valamilyen szociális támogatásban. Szintén az országban egyedülálló módon szociálisbérlakás-programot indított Szeged, amely az elmúlt három évben 600 szociális bérlakást újíttatott fel és adott bérbe rászorulóknak a piaci lakbér töredékéért.

Fábián Sára, a 2017/18-as év Jószolgálat-díj önkéntes kategóriájának szakmai különdíjasa négy évvel ezelőtt alapította az Amigos a Gyerekekért Alapítványt, amelynek egyetemista tagjai hat kórházban - köztük egy szegedi klinikán is - heti rendszerességgel beteg gyerekeknek oktatnak nyelveket, korrepetálják őket, vagy csak játszanak, barátkoznak velük a mihamarabbi felépülés és minél könnyebb integráció érdekében. Fábián Sára kilenc évesen egy egész évet töltött kórházban. A megtapasztalt közösségi támogatás arra ösztönözte, hogy elsőéves egyetemistaként létrehozza az Amigos szervezetét, ami annyira sikeres lett, hogy ma már több mint kilencven önkéntes egyetemista járja országszerte a kórházakat. Fábián Sára szerint az alapítvány tagjainak legfőbb értéke a megbízhatóság, a kialakult csapat pedig nagyon erős, sok időt töltenek együtt. A közösség erejében hisznek, abban, hogy sok kicsi tényleg sokra megy, céljuk pedig, hogy minden onkológián fekvő gyerek mellett lehessen egy Amigo barát.

 

A 2017/2018-as évad díjazottjai:

     Életműdíj:

Kisné Lovasi Mária

Hivatásszerűen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Németh Márta
Biró Dániel
Molnár-Gál Béla

Hivatásszerűen végzett szociális munka - szervezeti kategória:

Nem Adom Fel Alapítvány
Oltalom Karitatív Egyesület
XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO)

Önkéntesen végzett szociális munka - egyéni kategória:

Nádudvari Péter

Önkéntesen végzett szociális munka - közösségi kategória:

Budapest Bike Maffia

Szakmai zsűri különdíja:

Fábián Sára
Heti Betevő Egyesület

Megosztás E-mail