Szavazzon, ki legyen 2018 önkéntese!

2018. május 3., csütörtök 10:30

Az egyik jelölt kórházban ápolt beteg gyerekek köré épített önkéntes közösséget. A másik sérült gyerekeknek tanít zenét, és futásokkal gyűjt nekik pénzt. Valamelyikük 10 nap múlva a Jószolgálat-díj közönségszavazásának nyerteseként az év önkéntes segítője lesz, ami egyrészt félmillió forintot jelent, másrészt az ország talán legmenőbb elismerését. De nemcsak közülük választhat, hanem két szervezet közül is egyet. Mindkettő ételt oszt, de az egyik kerékpárral ki is szállítja, a másik pedig vasárnaponta megvendégeli a rászorulókat.

Olvassa el az index.hu-n a jelöltek teljes bemutatását, és döntse el, kik legyenek a Jószolgálat-díj 2017/18-as évadának önkéntes díjazottjai!

Szavazni a két egyéni jelöltről és a két szervezetről külön-külön lehet.

Önkéntesen végzett szociális munka közösségi jelöltjei:

Amikor egy kétméteres óriásnak potyogni kezdenek a könnyei –
Budapest Bike Maffia, Heti Betevő Egyesület

 

Fotó: Bal: Szekeres Máté - Jobb: Ajpek Orsi

Ételosztás, adománygyűjtés és kiszállítás rászoruló emberek számára – ezzel foglalkozik a Jószolgálat-díj szervezeti kategóriájára jelölt két civil szervezet, Budapest Bike Maffia és a Heti Betevő Egyesület.

OLVASSON TÖBBET A BUDAPEST BIKE MAFFIÁRÓL ÉS A HETI BETEVŐ EGYESÜLETRŐL!

 

A Jószolgálat-díj szervezeti kategóriájának jelöltjei közül itt választhat. A szavazás május 13-án, éjfélkor zárul.

 

Önkéntesen végzett szociális munka egyéni jelöltjei:

Mindegy, mi a betegségük, mi előre tekintve segítjük őket                  
– Fábián Sára       

    

Fotó: Bődey János

Négy éve,20 éves korában alapította az Amigos a gyerekekért Alapítványt, amelynek egyetemista tagjai hat kórházban heti rendszerességgel korrepetálnak, nyelveket oktatnak az éppen betegeskedő gyerekeknek, esetleg kézműveskednek vagy csak barátkoznak velük. Olyan közösséget épített, aminek minden tagja örömmel jár a beteg gyerekek közé. Fábián Sára a Jószolgálati díj egyéni kategóriájának jelöltje. 

OLVASSON TÖBBET FÁBIÁN SÁRÁRÓL!

Zenével és kilométerekkel a beteg gyerekekért – Nádudvari Péter



Fotó: Barakonyi Szabolcs

Gyerekkora óta magától értetődő volt, hogy az ember igyekszik segíteni másokon. „Ezt az erkölcsi meggyőződést kaptam útravalóul a tarisznyámba a szüleimtől, a szociális munkás édesapámtól és orvos édesanyámtól” – vallja Nádudvari Péter, a Jószolgálat-díj egyéni kategóriájának másik jelöltje.

OLVASSON TÖBBET NÁDUDVARI PÉTERRŐL!

 

A Jószolgálat-díj egyéni jelöltjei közül itt választhat. A szavazás május 13-án, éjfélkor zárul.

 

 

2017-18-ban a Jószolgálat-díj médiatámogatója az Index. 

Megosztás E-mail