Dr. Szántó László Szeretetotthon

2017. június 25., vasárnap 12:44

Idősekért végzett szociális munka

Szív és lélek nélkül nem megy

Szerző: Hankó Viktor / Origo Egy hosszú idő óta nem tapasztalt, már-már kegyetlennek nevezhető tél után minden egyes napsütéssel megbolondított óra kivételes ajándéknak tűnik. Pécsen immáron nemhogy órák, de napok óta süt a nap. Bár – amikor mi ott járunk - erejét mutatja a tavasz, annyira azért még nem lehet neki bizalmat szavazni, hogy beüzemeljék a szökőkutat a kertben. Szökőkút ide, vagy oda, a természet szereplői nem ennyire óvatosak: sűrűn zöldellnek a fák, tömény virágillat tölti meg a levegőt, a tavaszias langyos időtől felelevenedett madarak feleselgetnek egymásnak. Egy kedves, egykori ének-zene tanárral bóbiskolunk egy piros padon. Az idős úr a botjára támaszkodva mered maga elé. Hosszú szüneteket tart egy-egy gondolat között. Mesél.

Mesél az elmúlt évtizedekről, élményekről, az elmúlt 86 évről. Illetve arról, hogy tényleg el tud fáradni az ember és tényleg meg kell pihennie. A Dr. Szántó László Szeretetotthonban járunk, itt talált nyugalomra időskorára ő is. Az 1939-ben, Bauhaus-stílusban épült szeretetotthon kiállta a vészterhes időket és az azt követő évtizedeket, politikai viharokat és nagy felfordulásokat: változatlan helyen és szinte változatlan formában, érintetlenül működik. Ez különösen úgy érdekes, ha tudjuk azt, hogy a pécsi zsinagóga árnyékában meghúzódó idősek otthonában még a nyolcvanas években is kóser étkeztetés folyt - ilyesmire nem nagyon volt példa a szocializmusban. Bár a kóser étkezés nagyon drága volt régen is, itt mégis meg tudták oldani, hiszen az otthon kántora vágott is, így amíg Pécsen élt, addig ezt el tudta intézni. Nem is nagyon volt ilyen máshol.

HdA_20170410_2332_VI

Ha felvesznek egy új lakót az otthonba, akkor tulajdonképpen átvitt értelemben a család minden tagját is felveszik - Fotó: Hajdú D. András

 

A családtagok is szinte beköltöznek

Bár ez alapján gondolhatnánk, hogy az étkeztetés jelentette az egyik legcifrább kihívást, vagy legnehezebb feladatot az otthon életében, ez azért nem egészen így van. “Bizonyos szempontból egy idősotthonban ugyanis a legkevesebb dolog az idősekkel van. A legösszetettebb feladat a hozzátartozókkal való bánás” - magyarázza Goldmann Tamás, igazgató, aki nem mellesleg a Mazsihisz Pécsi Hitközségének elnöke is. “Mindannyian családban élünk, összetartozunk családtagjainkkal. Ha valami változik az egyikünk életében, az hat mindenkire. Vagyis nem csak az idős embert, de az egész családot kezelni kell”.

Ha felvesznek egy új lakót az otthonba, akkor tulajdonképpen átvitt értelemben a család minden tagját is felveszik. Tamás szerint óriási tanulság az, hogy a család rendszerként milyen érdekesen tud működni akkor, amikor a legidősebb tag kikerül. Hiszen annyi mindent kaptak tőle, ezért nehezen is válnak meg tőle. Lelkiismeret-furdalás és aggodalom merül fel ilyenkor. “Az én egyik legfontosabb személyes tapasztalatom az, hogy megértettem mennyire társas lény az ember, mennyire függnek egymástól a rendszer tagjai. Éppen ezért ezt a rendszert védeni kell!”

 

HdA_20170410_0050_VI  

Megértettem, mennyire társas lény az ember - Fotó: Hajdú D. András

 

Ebből a gondolatból alakult ki egy, ha nem is sajátos, de azért igen ritka szemlélet. A Pécsen meghonosított Családbarát modell ugyanis elég erősen hangsúlyozza a családtagok szerepét az idősek életében. Ez a családot továbbra is gyakorlatilag egységként kezelő szemlélet mára már egy szakmai programmá állt össze. Ennek természetesen számos eleme van. Rögtön az első pont, hogy megfelelően és hangsúlyosan kell kezelni a családtagok már említett “gondolati megbicsaklását”. Sokakban felmerül a kétség, hogy vajon tényleg kellőképpen gondoskodnak-e a saját szüleikről, biztosan meghálálják-e az élet során kapott szeretetet és törődést azzal, hogy egy otthonba adják a szülőket. “Fontos tudni azt, hogy a gondoskodás része az is, hogy segítséget kérek.

Adott esetben akár egy bentlakásos intézmény formájában is. Természetesen a törődés része az is, hogy elvárunk csomó mindent az intézménytől. Például azt, hogy ugyanolyan gondosan és szeretettel ápolják az időseket, mintha mi magunk tennénk, hogy megteremtsük a méltó körülményeket, amelyben jól érezhetik magukat a lakók. Ezt sokszor valószínűleg otthon nem tudják megteremteni” - mondja Tamás hozzátéve azt, hogy bár az ápolás az ő feladatuk, ugyanakkor a családi szeretetet nem ők tudják megadni. Pont ezért közös munkára van szükség. Ez jelentős szemléletváltás az idősgondozás terén.

HdA_20170410_0428_VI

Fotó: Hajdú D. András

 

A vége is lehet szép

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy általánosságban megállapítható: nem tanultunk meg búcsúzni, ez pedig nehezíti a családtagok tisztánlátását, ami komoly odafigyelést igényel az intézmény dolgozóitól. “Nagyon keveset beszélünk Magyarországon az elmúlásról, egyszerűen nem merünk beszélni a halálról. Holott az életünk természetes része, nem szabadna hárítani.” Ettől még ez értelemszerűen nem könnyű feladat. Az otthon dolgozóinak sem. “Ez ellen lehetne védekezni azzal, hogy igyekszünk lélekben távol tartani magunktól a lakót, nem engedjük közel. De mi nem ezt az utat járjuk. Igen, tudjuk, hogy ez így fájni fog, hiszen nem csak egy lakót, egy ápoltat veszítünk el, hanem valakit, akit mi is a szívünkbe zártunk. Ugyanakkor rengeteg mindent lehet tanulni ezektől az emberektől, rengeteg mindent tanulhatunk magunkról is azzal, hogy megismerjük őket és a történeteiket” - hangsúlyozza a szakember.

HdA_20170410_1628_VI  

A törődés része az is, hogy elvárunk csomó mindent az intézménytől - Fotó: Hajdú D. András

  Sokat lehetett tanulni például a barátságról egy idős tanárember és egy nőgyógyász kapcsolata révén, akik a szeretetotthon lakói voltak. Ha 10 évvel korábban találkoznak, könnyen lehet, hogy elmennek egymás mellett az utcán. Itt azonban összebarátkoztak, megbeszélték a gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, az életüket. “Szép volt látni, hogyan vált szoros férfibarátsággá ez a kapcsolat. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy gyakorlatilag egymás után haltak. Mindannyiunkat megviselte az, hogy elmentek. Azonban egyszer csak megértettük, hogy óriási ajándékot kaptak az élettől azzal, hogy egy utolsó barátság még köttethetett közöttük.

Mindig van szépsége az életnek.” Egyébként szó sincs arról, hogy magányosak lennének az itt lakók, hiszen “mi pont arra hajtunk, hogy mindennap jöjjenek a hozzátartozók!” Még az is felmerült, hogy megnézzék, milyen lehetőségek adottak arra, hogy maguk közé vegyenek egy terápiás kutyust. “Nem a klasszikus feladatokat várnánk el az állattól. A legfontosabb szerepe az lenne, hogy becsábítsa a gyerekeket, vagyis az unokákat is az otthonba. A dédszülőknek ugyanis már az is egy nagyszerű élmény, ha láthatják a legkisebbeket maguk körül játszani.”  

 

20170613joszolgalatidij-dr-szanto-laszlo-szeretetotthon4 (1)

Szó sincs arról, hogy magányosak lennének az itt lakók - Fotó: Hajdú D. András

  Az évek során tengernyi tapasztalat és élmény gyűlt össze az idősgondozással kapcsolatban, amelyeket szeretnének továbbképzés formájában átadni - és nem csak a szociális szakma részére. A képzés abban nyújtana segítséget, hogyan lehet jól időt tölteni az idősekkel. Illetve útmutatást nyújt ahhoz is, hogyan lehet jobban bevonni a hozzátartozókat, hogyan lehet segíteni abban, hogy elfogadja ezt a helyzetet. Így ugyanis könnyebben lehet eltölteni az időt együtt.

Otthonos környezet

A tengernyi tapasztalat természetesen tengernyi élmény közepette született meg. Tamás hosszan sorolja azokat, amelyeket megélhettek már. Mosolyogva idézi fel azt is, amikor egy 101 éves hölgy maga jelentkezett az otthonba. Ő ugyanis határozottan jelezte az elvárásait - több mint száz évvel a hátunk mögött ezeknek aztán különös súlya van. De az egész otthon számára szép emlékeket jelentenek a ház falai között született szerelmek - mert még ilyenekre is volt példa. Sőt! Még egy intimszobát is fenntartanak a lakók számára - a szerelemnek nem szabad határt szabni, ez is az emberi méltóság része.

20170613joszolgalatidij-dr-szanto-laszlo-szeretetotthon5

Az évek során tengernyi tapasztalat és élmény gyűlt össze az idősgondozással kapcsolatban - Fotó: Hajdú D. András

  Az otthon szobáit természetesen mindenki a maga ízlése szerint alakítgathatja és rendezheti be. A legtöbben élnek is a lehetőséggel: egészen takaros kis otthonok alakultak ki. Saját képek, régi emlékek sorakoznak a polcokon, van, ahol éppen a tévéműsor szól, máshol az ablakban ülve élvezik a napsütést. Néhányan kint sétálnak a takaros kis kertben. Páran pedig összegyűlnek az ún. Radnóti teremben. Megy a szokásos hétfői Legyen Ön is milliomos!-parti. Körbeülnek egy asztalt, az egyik segítő kezében tablet, hangosan olvassa fel a kérdéseket, az otthon lakói pedig megpróbálják kitalálni a válaszokat. Van, aki a klasszikus zenében erős, van, aki a filmekben mozog otthon. Megy egymás ugratása, nagy nevetések. Egy jó tippért cukorkával ajándékozzák meg egymást - még a cukorbetegek is kapnak cukorkát, amit öniróniával, viccelődve kezel a vidám társaság. “A foglalkozások lényege az, hogy rendszerezzük a napot.

Megpróbáljuk megtartani az olvasási készséget. De vannak tornafoglalkozások, vagy zenefoglalkozásaink is. Ez utóbbiból kettő is hetente - az egyiket az egyik nővér, a másikat pedig egy profi zenész tartja” - magyarázza Tamás. Vannak nyílt foglalkozások is az otthonban. Ezek az irodalmi foglalkozások, vagyis a Bájolók. Ilyenkor egy-egy költőt, írót “vesznek elő” és az ő műveiből idéznek. Volt olyan, hogy több tucatnyian jöttek össze. Nem csak a lakók, hanem úgymond külsősök is csatlakoztak. Ilyen volt például az Esterházy-est az író temetése napján. Sokan olyanok is eljöttek, akik csak szerettek volna megemlékezni a Kossuth-díjas művészről. De rendeztek már tematikus estet Örkény István, vagy éppen József Attila tiszteletére. Tamás elvárja, hogy az otthon dolgozói természetes figyelmességgel és kíváncsisággal bírjanak. Természetesen megvannak a szakmai protokollok, “amiket nem én várok el, hanem a szakma. Ez magától értetődő, de a nyitottság a legfontosabb. Meglepő lehet, de sokan ezt nehezen szokják meg, ugyanakkor az, aki rákap ennek az ízére utána nagyon szeret nálunk dolgozni, hiszen megtapasztalja azt, hogy mit kaphat.”

HdA_20170410_0181_VI

Fotó: Hajdú D. András

 

Színes háttér, sokat látott vezetők

A nyitottság az otthonban működő mentori rendszer alapja. Ha valaki beköltözik, akkor először is kap egy nővér-mentort, akinek az a dolga, hogy figyelje a rábízottat. Olyan apróságokra kell gondolni, mint például, hogy volt-e elég látogatója az adott héten, vagy van-e elég tiszta zoknija. A feladat, hogy napi szinten odafigyeljen. Természetesen már az első naptól jelen van a lakó életében: segít a beköltözésnél, elmagyarázza, hogy mik a szabályok, mit hogyan lehet elintézni. Ennek megfelelően alakul ki közöttük egy kapcsolat. Máshol ez nem nagyon jellemző. A Dr. Szántó László Szeretetotthon sajátos rendszere a vezetők színes hátterének is köszönhető. A családsegítő, hajléktalanellátó és fogyatékellátó rendszerekből emeltek át bizonyos mintákat. “Nagyon jó kombinációnak mutatkozik ez a sok területről összeszedett tapasztalat, hiszen mindenhol van valami olyan, amit mi is hasznosíthatunk.” Goldmann Tamás mögött, személy szerint is egy kacskaringós életút tekeredik_ bár tanítóképzőben végzett, szinte nincs olyan típusú szociális intézmény, ahol ne dolgozott volna.

Évekig volt a Mozgássérültek Állami Intézetében, majd a családsegítő szolgálatnál, később foglalkozott fogyatékosokkal is, majd a hajléktalanokkal. Jellemzően 4-6 évet eltöltött egy-egy területen. Így aztán hatványozottan találkozott nehéz sorsokkal, rengeteg olyannal, amit egy átlagember talán el sem tud képzelni. Hogy be lehet-e sokallni ettől? Határozottan vágja rá, hogy “nem”. Hogy miért? “Mert nagyon emberi arcokat láttam és nagyon emberi történeteket. Mindegyikben megvannak a szép sztorik, izgalmas embereket ismertem meg. Ha vissza kell néznem? Akkor azt mondom, hogy nagyon jó volt. Kétségkívül.”

HdA_20170410_0759_VI

A nyitottság az otthonban működő mentori rendszer alapja - Fotó: Hajdú D. András

  Visszamegyünk még elköszönni az idős tanár úrhoz is, aki még mindig a padon üldögél, kigombolt kardigánja gombjával bíbelődik. Felpillant ránk, elmosolyodik. Leülünk még mellé beszélgetni. Sok minden felmerül. Miért volt jó tanárnak lenni? A mindig kíméletlenül őszinte fiatalok miatt. Ők ugyanis sosem hazudtak és ez nagy biztonságot adott. De szóba jön család, gyerekek, sok minden. Egy hosszúra nyúlt elköszönés lett belőle. Végül úgy tűnik, hogy elmereng, de csak elgondolkodott azon, hogy nagyon egyszerűen megfogalmazza, hogy mi kell az élethez: “Egy biztos, ezt én már tudom_ ez a dolog szív és lélek nélkül nem megy.”

Megosztás E-mail